Napirendre sem került az önfeloszlatás Hódmezővásárhelyen
A fideszes többség blokkolta az időközi választást, botrányos ülésen.
A fideszes többség blokkolta az időközi választást, botrányos ülésen.
A kormánypárt szerint a polgármester csak kampánycélokra használná az időközi választást.
A Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke, a Corvinus gazdaságpolitikai tanszékének vezetője szerint Márki-Zay Péter tehetséges, a mostani vezetők pedig a Kádár-rendszerben szocializálódtak.
Márki-Zay Péter arra kérte a vásárhelyi képviselő-testületet, oszlassa fel magát, és tartsanak új választást. A helyi Fidesznél ezt nem tartják jó ötletnek, mindenesetre azt mondták, Márki-Zay kikapna, ha új választás lenne.
Nincs elég pénze a városnak, ezért be kell zárni a stadiont Hódmezővásárhelyen. Erre a Fidesz Márki-Zay elleni kampánnyal reagált, a polgármester pedig kedd estére „szülői értekezletet” hívott össze, amelyen fideszes képviselővel is tudott beszélni, aki belátta, hogy tényleg nincs elég pénz a stadion fenntartására.
Új választásokat akar Márki-Zay Péter a csődközeli Hódmezővásárhelyen, a fideszesek viszont most nem akarják, pedig pár hónappal ezelőtt nem tiltakoztak ennyire ellene. Puskaporos a levegő a városban.
A volt polgármester szerint egyetlen jó megoldás van: a munka.
A hódmezővásárhelyi polgármester nem visszavonul, csak egy ajánlattal állt elő. A Fidesz elszámoltatását ígéri, a Jobbik elnökét pedig harcostársának nevezte.
A polgármester közösségi oldalán azt írta, oszlassa fel magát a hódmezővásárhelyi testület és válasszanak új képviselőket, valamint polgármestert is. “Elismerem, győzött Lázár János” – írta.
Hódmezővásárhely polgármestere a kiszivárgott helyi levélről azt mondta, ez „vásárhelyi Fidesz őszödi beszéde”.
Rövidesen csődöt jelenthet a vásárhelyi városi televíziót működtető cég, az önkormányzat nem utal pénzt a tévének, így már fizetésekre sem futja. A fideszesek Márki-Zay Pétert okolják, a polgármester szerint a helyi Fidesz lavírozta csőd felé a várost, minden fillér kiadást meg kell gondolniuk, ezért nem tudnak már a tévének sem fizetni.
A képviselők augusztuban kaptak iránymutatást arról, ne nyilatkozzanak pozitív dolgokról, mert akkor úgy tűnne, a Fidesz nélkül is működik a város.
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint a jobb- és baloldalnak együtt kell működnie a pártállam lebontásában.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat 1,244 milliárd forintos hitelfelvételét kezdeményezte Márki-Zay Péter polgármester, a közgyűlés pénteki ülésén azonban nem támogatta az előterjesztést.
Hiába cseréltek telefonszámot még hónapokkal ezelőtt Márki-Zay Péter és Lázár János, a polgármester csak úgy tudott találkozni a képviselővel, hogy bejelentkezett annak fogadóóráján.
Elsőként Kassai Dániel lépett vissza az LMP egyéni jelöltjeként az április 8-i választástól. Ez hozott egy mandátumot a baloldali ellenzéknek, a politikusnak viszont egy kizárást a pártjából. Kassai most perre megy az LMP-vel, és bár nem temeti pártját, úgy látja, sok esélye nem lesz a jobboldalon versenyezni a Fidesszel, a Jobbikkal és a Mi Hazánkkal.
Vujity Tvrtkóval beszélgetett az ATV-n Márki-Zay Péter, aki elkövette azt a végzetes hibát, hogy kétszer is túrós rétest mondott, miközben bizonyára túrós lepényre, a helyi gasztronómiai hírességre gondolt. A helyi fideszes újság szerint ezzel porba tiportak egy szelet vásárhelyiséget, ezért elvárják, hogy a polgármester kövesse meg a vásárhelyi túrós lepényt.
Az LMP társelnöke lemondott minden pozíciójáról, már nem társelnök és nem frakcióvezető. Tette mindezt azért, mert így vállal szolidaritást azokkal, akiket a koordináció miatt megbüntetett az LMP etikai bizottsága. Beszélt a jövőjéről is, kapott kérdést Márki-Zay Péterről és az ő formálódó mozgalmáról is.
Az ATV Start című műsorában árulta el a volt LMP-s politikus, hogy hódmezővásárhelyi származású, és a város jelenlegi független polgármestere, Márki-Zay Péter pedig harmadunokatestvére.